Oda nem illően lekéstük az elejét. Valójában csak a tömeget. Ellenben szórakoztató volt és emlékezetes. Így kezdődött a végül szombat hajnalig elhúzódó "csak a kiállításra megyek" történet.
Ha már a magot nézzük volt ott kettő N, kettő P és egy K. Rajtunk kívül. Később még egy B is jött. Félelmetes egyébként, hogy milyen kevés magánhangzós nevet használnak manapság.
Az érintett barát, festő jelen esetben, mert nem mellesleg zenél, ír és sokat érez, hiperrealista kifejező. A legjobb volt, elfogultan vagy elfogulatlan. Laikusan, ábrázolni képes ő szememben, csakúgy mint a többiek, de döme péter látásmódja tetszik is. Van benne szín, forma, kontraszt és élet, szépség. A többiek olyan élettelenek, sötétek. Mint egy kevésbé sikerült reneszánsz németalföldi másolat. Ezért eleve nem is tetszhetett.
Arcok a városomból, visszatérve a kiscsapathoz. Mindenki ismer mindenkit, jól, haha, persze pusztán látásból.
Index. Akvárium. Szeráj. Haza. Castro. Akvárium. Haza haza. Egy P-vel több. Egy nappal kevesebb. S talán megoszthattam volna mindezt anélkül, hogy a kiállításról szó essék. De nem lehet. Hiszen ez volt az, ami összehozott minket.
Sok puszi döme péternek.
No comments:
Post a Comment