Majdnem dolgok

Majdnem szerelembe esni veled oly jó lett volna!

Magasan felhők közt repített

Arcomat fújta a szél

Kiabáltam teli torokból

Öleltél

Képzeletben

Fülembe sugdostál és

Hangosan nevettél

Valójában

Csak kiutat kerestél

Néztél vágyakozva

Hátadon a kistáska

Benne minden ragaszkodásod

A múltat elengedni nem tudod

Nagy utat tettél drága barátom

De egy dolgot elfelejtesz

A világon semmi

Sem a miénk

A majdnem vacsora

Vasárnapra esett volna az időpontja. A menü, hm, fantasztikus érzékkel kiválasztott magyaros ételek, hosszas csemegézés után. Gondosan kiválogattam a képeket is hozzá, mintegy ízelítőül, hogy senkinek ne legyen kedve visszamondani. Nem is volt! A vendégseregről. Nem magyarok, kik áhítoznak arra, hogy valaki bemutassa milyen is az, amit mi, magyarok, imádunk a hazai konyhában. 

Magyaros paraszttál, szalámival, paprikával, paradicsommal, lilahagymával, parasztkenyér és kőrözött, kicsit megszórva a teteje újhagymával. Kezdetnek volna ez. Majd jő a marhahúsos csoda, vörösborral, hallgatni névre pörkölt. Csak is kenyérrel, mert tunkolni jó! Emellé, nedünek pálinka cseppek fokozottan, savanyúnak pedig csalamádé és ecetes karfiol. Eddig egész jó. Vörösbor is folyt, de nem említem, mert az vendégeimre bízva elfranciásodott menet közben. Desszertnek még egy kis bor és pálinka, meg a jól bevált pite.

Amikor majdnem összeköltöztem egy B-vel

Tél volt s hó esett. Nem. Butaság. 40 fokos, izzadtságtól csöpögő nyár. Napokig nem aludtunk rendesen.Történt ekkor az, hogy költöznöm kellett. Volt egy srác. A munkahelyemen. Nem kimondottan helyes. Méla, félénk vagy nagyképű. Eldönteni nem tudtam, mert a srác is képtelen volt. Az orgánuma viszont! Becsuktam szemem, elfelejtettem kinézetét, csak a hangja létezett. Kérlek beszélj, bármit is!
Hát ő majdnem lakótársam lett. De a srác elszalasztotta a lehetőséget. Egyszer nem köszönt s így soha nem tudta meg, hogy lakhattunk volna együtt pár hetet.